Gréta és Dávid eredetileg az esküvőjük fényképezése miatt kerestek meg, de aztán annyi irányból kaptak annyi „jótanácsot” az esküvőjük kapcsán, hogy inkább lefújták az egészet és eljöttek egy remek hangulatú kreatív fotózásra, mert ez tényleg róluk és az Ő szerelmükről szólt. Persze nem azt mondom, hogy kövessétek a példájukat, de tény ami tény, hogy a szabadság egyik formája, hogy nem engeded, hogy (az esküvőd kapcsán) olyasmit erőltessenek rád, amit Te nem szeretnél. Fogtuk hát a kis 500-as Fiatot és Villány felé vettük az irányt, hogy onnan hazafelé még a Zsolnay Fényfesztiválra is benézzünk, így készültek az alábbi képek! 🙂
Aki még nem vett részt fotózáson – és a többség így kerül a fényképezőgépem elé, legalábbis első alkalommal – van, hogy izgul egy kicsit, hiszen hiába a vLOG, azért más kívülről a YouTube-on nézni a dolgot, mint benne lenni. Andi és Geri hoztak is magukkal némi szíverősítőt izgulás ellen a jegyes fotózásra, de a szemükben mégsem az alkohol csillogott, hanem valami egészen más, amit egy szóval csak szerelemként lehet leírni. Szóval szerelem pipa, mi is kell még egy szép jegyes sorozathoz? Ja, igen. Helyszín ami hátteréül szolgál a mosolyoknak, a kézfogásoknak, az apró érintéseknek, a nevetésnek és a boldogságnak. A …
Szezonban lebetegedni nem túl jó, de van egy olyan, pozitív hozadéka, hogy bár egy fotózásra elindulni nehéz, amikor már ott vagyok, nem nagyon tudok olyan beteg lenni, hogy ne dobjon fel a dolog. Nem történt ez másképp azon a nyári délutánon sem. Elindulni fájt, de amikor Mesi és Lóci megérkeztek, Mangóval a kocsi hátsó ülésén, minden bajom elszállt. A köztük vibráló összhang nem korlátozódott az öltözékükre, nem csak rájuk nézni, de fotózni is nagyon jó volt Őket.
Marcsi és Máté esküvőjére kicsit úgy készültünk, mint a családtagokéra. Marcsi kicsit az is Lottinak, a mi esküvőnkön is végig ott voltak mindketten vendégként, és Lotti csokrát is Marcsi kötötte, sőt a menyasszonyi autót is Marcsi vezette nálunk, szóval volt kapcsolódási pont bőven. Ehhez persze csak hozzáadott az esküvő előtt Horvátországban, Pag szigetén napokig tartó kreatív fotózás ahol nagyon jól összerázódtunk. Az egész esküvőt átjárta a belőlük áradó jókedv és ez a képeken is látszik. A barátok nagy bulit csináltak a lagziból, éjfél után pedig mi is maradtunk ropni egy kicsit. Marcsi és Máté: köszönjük, hogy ilyen közel engedtetek magatokhoz minket, …