Esküvő: Zsófi és Peti

A szokásosnál is jobban vártuk Zsófi és Peti esküvőjét, hiszen, ahogyan arról már a jegyes fotózásukról szóló posztban is írtam, régóta ismerjük Zsófit, ráadásul „esküvős körökből”. A saját esküvőm előtt Zsófi volt aki rám igazította az esküvői öltönyömet. Gyönyörű, meleg májusi napra ébredtünk aznap, így semmi sem volt ami az utunkba állhatott volna. A szertartást fergeteges buli követte! Zsófi, Peti: Köszönjük, hogy veletek ünnepelhettünk és mi örökíthettük meg az esküvőtöket! Legyetek nagyon boldogok! 🙂 A kreatív sorozat képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Kata és Ati

Kata és Ati nagy napjának különleges hangulata volt. Egyrészről látható és fotózható volt a felszabadult öröm az arcokon, másrészről pedig ezt kiegészítette, hogy olyan szolgáltatói csapattal dolgozhattunk együtt, akikkel mindig élmény a közös munka. Az időjárás kegyes volt hozzánk, ugyan az egyházi szertartás előtt egy kicsit csöpörgött az eső, a csoportképeket már szerencsére a szabadban készíthettük el a kreatívra pedig gyönyörű napsütésben érkeztünk meg Malomvölgybe. Kata, Ati: Köszönjük, hogy bennünket választottatok, vegyen körbe benneteket mindig olyan szeretet és odaadás, mint ami ezeken a képeken látszik! Sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Zsuzsi és Balázs

Valamiért mindig is különleges helye volt a szívemben a májusi esküvőknek, talán mert ez az egyik kedvenc hónapom, talán mert virágillattal telik meg a levegő (elnézést az allergiásoktól), talán mert ebben a hónapban hirdeti leginkább a természet a megújulást és az újjászületést és talán az is benne van, hogy végre elkezdődik az igazi szezon és minden szombaton újabb és újabb esküvőt fotózom. Bár az idei május nem különösebben tett a kedvünkre az időjárással, azért mégis csak szerencsénk volt. Hiába indult Zsuzsi és Balázs nagy napja egy kicsit borongósan, mégis majdnem végig nagy szerencsénk volt az időjárással, csak a polgári szertartást …

Esküvő: Kati és Tamás

Tamással együtt nőttünk fel, konkrétan későbbiek az első emlékeim mint amióta Tamást ismerem, ráadásul amióta csak együtt vannak Katival, azóta figyelemmel kísértem a kapcsolatukat, szóval mondhatjuk, hogy ha ritkán is találkozunk, ha másfelé is sodort minket az élet, közel állnak a szívemhez és megható volt ott állni mellettük a nagy pillanataikban és megörökíteni azokat. Mivel a lagzi szűk családi körben telt, ezért nektek most csak a kreatív sorozatból mutatok néhányat! 🙂 Kati, Tamás: Nem tudok szebbet, vagy jobbat kívánni, csak sok örömöt, boldogságot, hosszú, boldog házas életet! 🙂

Romantikus esküvői kreatív fotózás egy gyümölcsösben

Engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a Cortona dekoráció és rendezvényszervezés második referenciasorozatát, melynek témája a tavaszi romantika volt. A cél az volt, hogy megmutassuk, hogy egy kis kreativitással, néhány kisbútorral és virágokkal milyen hangulatos lehet az esküvői kreatív vagy akár a jegyes fotózás.  Ebből mutatok most meg nektek néhány képet. A stáb egyébként zseniális munkát végzett, jó volt velük dolgozni. Bízom benne, hogy lesz még hasonló alkalom, akár élesben is! 😉 A virágokat, a dekort és a szervezést az ötletgazdának a Cortona dekoráció és esküvőszervezésnek köszönhetjük, a gyönyörű sminket Juhász Zsuzsanna, a frizurát pedig Keresztúri Angéla készítette.A modelljeink Kilián Cintia és Gáspár Ákos …

Esküvő: Betti és Pali

Az idei esküvőszezon nagyon korán indult, ahogyan már a jegyes fotós posztban is írtam, reménykedtünk is némi hóesésben, de a korai tavasznak pont ezen a héten kellett beköszöntenie, így a havas esküvői képek készítése ismét eltolódott. Volt viszont helyette dzsungelhangulat a PTE Botanikus kertjének köszönhetően. Ezúton is köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy fotózhattunk, talán nem túlzok ha azt írom, hogy különleges képek születtek. A lagzi egyébként szintén nagyon jól sikerült! Betti, Pali: Nincs más hátra mint, hogy  ̶s̶z̶ó̶l̶j̶a̶k̶,̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶v̶á̶l̶o̶g̶a̶s̶s̶a̶t̶o̶k̶ ̶k̶é̶p̶e̶k̶e̶t̶ ̶a̶ ̶f̶o̶t̶ó̶k̶ö̶n̶y̶v̶e̶k̶b̶e̶ megköszönjem, hogy minket választottatok és sok boldogságot kívánjak nektek!  Vigyázzatok egymásra és legyetek nagyon boldogok!  A kreatív fotózás …

Esküvő: Dóri és Dávid – Pezsgőház Étterem, Pécs

Amikor első találkozásunkkor megpillantottam Dórit és Dávidot, már akkor tudtam, hogy Őket nagyon fogom szeretni és nem tévedtem. Szinte kivétel nélkül úgy érek haza minden esküvőről, hogy „ezt most imádtam”, de van amikor a szokásosnál egy kicsit talán jobban is magával ragad a hangulat. Az a fajta hangulat, amit egy esküvő összképe teremt, amikor minden flottul megy, amikor a pár átéli a pillanatokat és nem szégyenli megmutatni az érzelmeit. Dóri és Dávid megmutatták. Volt azonban még egy aspektusa ennek a lagzinak ami miatt szintén egy kicsit a szívem csücskévé vált: kicsit több mint egy hónappal később ugyanitt ünnepeltük a házasságkötésünket …

Esküvő a Bálnában: Zsuzsi és Balázs – Budapest

Mindig is szerettem a különleges helyszíneken tartott esküvőket, ha pedig a különleges helyszíneken különleges emberek kötik össze az életüket, az a legjobb párosítás. Zsuzsi és Balázs esküvője ilyen volt és nem csak azért írom ezt mert úgy érzem, hogy ez egy nagyon jól sikerült esküvői sorozat, hanem mert Ők is olyan közel kerültek a szívemhez, hogy nem is igazán tudok róluk elfogulatlanul írni. Ékes példája volt ez a szombat annak, hogy nem kell feltétlenül hét nap hét éjszaka mulatni ahhoz, hogy egy esküvő jól sikerüljön. A kreatív fotók a Csepel Művek területén, a Filozófusok Kertjének környékén, a Bálnában és Budapest …

Esküvő: Szilvi és Andrzej – Kőkapu Vadászkastély

Az eddigi esküvők közül talán ez volt a legtávolabbi, legalább is ahova autóval mentem. Sokat utaztunk, összesen több mint ezeregyszáz kilométert, de megérte. Szilvi és Andrzej a Kőkapu Vadászkastély gyönyörű, festői környezetében mondták ki a boldogító igent, de a kreatív sorozat Pécsett készült. Érdekes volt más felekezethez tartozók esküvői szertartását is látni és részese lenni egy ilyen boldog közösség emelkedett hangulatú ünnepének. Szilvi, Andrzej (kérlek Szilvi, tolmácsold Andrzej felé a jókívánságaimat): Azt kívánom nektek, hogy mindig szorítsátok egymás kezét, akkor is ha az élet kihívások elé állít Titeket, vigyázzatok egymásra és szeressétek egymást mindig legalább annyira, mint ezen a szép …

Esküvő: Eszter és Bence – Dobogókő

Az idei év szezonnyitó esküvője a festői szépségű Dobogókőn tartatott Eszter és Bence főszereplésével. Sajnos a környék még nem igazán ébredt fel téli álmából, ráadásul a területet komoly jégkár is érte a télen, de azért így sem volt okunk panaszra. Amikor a lagziban körbejárt a kis emlékkönyv, amibe a násznép a párnak szánt jókívánságait írhatta, azt ígértem, hogy ide majd igyekszem valami nagyon szépet írni, mert akkor, ott, nem volt meg az ihlet. Kis túlzással négy napot töltöttünk el Eszter és Bence társaságában, ez pedig pont elég idő ahhoz, hogy az ember fia nem csak egy kicsit megismerjen, de nagyon …

...2345

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close