Eszti és Jenci nem ma kezdték együtt, közös kamasz gyermekük van aki amúgy el is kísérte Őket a kreatív fotózásukra, sőt egy-két képen Őt is elrejtettük. Na, jó nincs is annyira elrejtve. A horgászós témára egyébként csak simán ráhibáztam, a tópartra érve derült ki, hogy a párosunk szeret horgászni. Pedig eskü faggattam Őket és sokat is beszélgettünk, de ez valahogy nem került szóba. A lényeg, hogy jól sült el a dolog. Eszti, Jenci: Kívánom Nektek, hogy süljön el minden legalább ilyen jól a közös életetekben is! Legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
Timi és Peti közel az utolsó pillanatban kerestek meg, de ez nem tántorított el minket attól, hogy még az esküvő előtt jegyes fotókat is készítsünk, így a Mecsekben barangolva készítettük el az alábbi képeket és közben nagyon jót beszélgettünk. A fotózást végül Kovácsszénáján a tónál zártuk.
Beus és Jenci már sok évvel ezelőtt megmondták, hogy fotózni fogjuk Őket. Aztán fotóztuk. Ebben még nem volt semmi különleges, de mást is mondtak. Azt mondták össze fognak házasodni, persze ez sem ritka, nincs azon mit csodálkozni, hogy egy fiatal szerelmespárnak eszébe jut, hogy egyszer majd örök hűséget fogadjanak egymásnak. Azon a fotózáson azt is mondták, hogy mi fogunk fényképezni az esküvőjükön és ez is így lett. Aztán évekkel később az esküvőn azt is mondták, hogy örökké kitartanak majd egymás mellett és szeretik majd egymást. Beus, Jenci: Nem tudunk szebbet kívánni, mint, hogy ez is így legyen! Köszönjük, hogy ott …
Alina és Geri esküvője májusban lesz, de már augusztusban elkészítettük a jegyes képeiket, közben pedig kirándultunk egyet a Mecsekben, sőt még Kovácsszénájára is ellátogattunk. Remekül éreztük magunkat és az időjárással is szerencsénk volt. Nagyon várjuk az esküvőt! 🙂
Edina és Gergely esküvőjén sajnos nem tudtunk jelen lenni egy másik esküvő miatt, így csak a kreatív képeik elkészítésére kértek fel minket, mi pedig nagy örömmel vállaltuk azt. Bár nem fáztunk nagyon, azért jól szórakoztunk, reméljük, hogy Ők is! Bejártunk néhány klassz helyszínt a környéken és közben fényképeztünk is. 🙂 Edina, Gergely: Sok-sok boldogságot és minden jót kívánunk Nektek! Köszönjük, hogy megtiszteltetek minket a bizalmatokkal!
Zsófi és Tamás esküvője után nem pihentünk sokáig, épp csak a naplementét vártuk meg és újra fotózni indultunk, hogy elkészítsük Vivi és Peti jegyes és egy kicsit babavárós fotóit. Fantasztikus délutánt töltöttünk együtt, azt hiszem, hogy ezt a képek is alátámasztják.
Tamással együtt nőttünk fel, konkrétan későbbiek az első emlékeim mint amióta Tamást ismerem, ráadásul amióta csak együtt vannak Katival, azóta figyelemmel kísértem a kapcsolatukat, szóval mondhatjuk, hogy ha ritkán is találkozunk, ha másfelé is sodort minket az élet, közel állnak a szívemhez és megható volt ott állni mellettük a nagy pillanataikban és megörökíteni azokat. Mivel a lagzi szűk családi körben telt, ezért nektek most csak a kreatív sorozatból mutatok néhányat! 🙂 Kati, Tamás: Nem tudok szebbet, vagy jobbat kívánni, csak sok örömöt, boldogságot, hosszú, boldog házas életet! 🙂
Balázst – igaz, csak felületesen de – régről ismerem, még azokból az időkből amikor tinédzser koromban a pécsi jégpályán múlattuk a szombatjainkat, mégis Zsuzsi talált ránk, és így alakult, hogy jövő májusban mi örökítjük majd meg a nagy napjukat. Ám előtte, ha már úgyis itthon voltak, elkészítettük az alább látható jegyes sorozatot. Klassz délután volt! Alig várjuk az esküvőt! 😉
Viszonylag sok helyszínt látogattunk meg Henivel és Danival így szerintem változatos képanyag születhetett, volt tópart, mező és kilátó is a helyszínek között. Azt hiszem bátran írhatom, hogy Ők is és mi is nagyon jól éreztük magunkat, remek délután volt, bár az egyik softboxom megsínylette egy kicsit a dolgot, de ezt azóta orvosoltuk.