Via és Kati

Ahányszor beterveztük egy tesós fotósorozat elkészítését, mindig másképp alakult és a vége egyéni portré lett. Ezúttal pont fordítva történt, szóval hárman, két autóval vágtunk neki a Mecseknek, hogy egy alkalmas helyszínt találva portréfotózásba kezdjünk és közben remekül érezzük magunkat. Azt hiszem a képek is erről tanúskodnak. Mármint, hogy jól éreztük magunkat.

Kati

Eléggé elmaradtak a portréfotózások az utóbbi időben, talán Laura volt az utolsó akiről képeket mutattam Nektek, de az esküvőszezon általában háttérbe szorít minden mást. Többek között ezért most látjátok ezeket a képeket is, pedig már tavaly ősszel elkészültek. Katiról egyébként azt kell tudni, hogy nagyjából három éves lehetett amikor utoljára képet készítettem róla, aztán több mint tíz évvel később megkeresett, hogy szeretne magáról néhány képet. Íme!

Esküvő: Kati és Tamás

Tamással együtt nőttünk fel, konkrétan későbbiek az első emlékeim mint amióta Tamást ismerem, ráadásul amióta csak együtt vannak Katival, azóta figyelemmel kísértem a kapcsolatukat, szóval mondhatjuk, hogy ha ritkán is találkozunk, ha másfelé is sodort minket az élet, közel állnak a szívemhez és megható volt ott állni mellettük a nagy pillanataikban és megörökíteni azokat. Mivel a lagzi szűk családi körben telt, ezért nektek most csak a kreatív sorozatból mutatok néhányat! 🙂 Kati, Tamás: Nem tudok szebbet, vagy jobbat kívánni, csak sok örömöt, boldogságot, hosszú, boldog házas életet! 🙂

Kati és Tamás

Már sokszor írtam arról, hogy miért érdekes és miért más egy kicsit amikor régi barátokat, ismerősöket fotózom, de az amikor konkrétan évtizedes emlékek fűznek a párhoz az talán még ennél is különlegesebb érzés. Igaz egy kicsit megviccelt az óraátállítás és ebből kifolyólag déli napsütés fogadott minket a gyümölcsösben, pedig az óra már fél ötöt mutatott, azért némi várakozás és egy kis séta után elcsíptük a naplementét és talán írhatom, hogy remekül éreztük magunkat közben. Ez most talán meglepő lesz de: alig várjuk az esküvőt, de szerencsére nem kell rá sokat várnunk! 😉

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás