Klau és Roli nagyon jól tudták, hogy mi az a gondolati és tartalmi háttér, ami egy esküvőt azzá tesz, ami. Eszerint két ember örökre összeköti az életét és egy esküvő igazán erről szól. Hogy miért írom le mindezt? Azért, mert már a szervezés, de még az esküvő napján is több olyan esemény következett be, amelyek akár egyenként is gyakori szereplői menyasszonyok és vőlegények rémálmainak. De nem Klaudia és nem Roland rémálmainak, akik tudták, hogy ez a nap róluk és életük fonalainak összekötéséről, a közös öröklét útján való elindulásról szól és ha rálépnek erre az útra, a körülmények már vajmi keveset …
Klau és Roli Angliában élnek és dolgoznak és mivel csak az esküvő előtt néhány nappal érkeztek haza a szigetországból, a jegyes fotózás igen közel esett az esküvő napjához. Először úgy volt, hogy Lotti nem tud eljönni segíteni, de végül mégis ráért így Vikivel, hárman vágtunk neki a somogyi megyeszékhelyre vezető útnak, amely egyébként viszonylag eseménytelenül telt. Egy helyi gyorsétteremnél találkoztunk, ahonnan egy kis fagyi elfogyasztása és némi rövid eszmecsere után a lagzi tervezett helyszínére indultunk egy kis terepszemlét tartani. Még nem igazán szoktam meg, hogy este kilenckor is szinte még világos van, így rendszeresen sikerül túl korai időpontra megbeszélnem a …