Budapest nem csak azért végeláthatatlan tárháza a jó fotós helyszíneknek mert szép és nagy, bár nyilván ezért is, de van benne ezen a két tulajdonságán felül valami plusz is, amit hívhatunk hangulatnak, vagy ha nagyon divatosak akarunk lenni akkor akár vibe-nak is. A lényeg, hogy Lilla és Kevin is érezték ezt amikor végül úgy döntöttek, hogy menjünk a Várkertbe fotózni, én pedig – ismertek – nem vagyok semmi jónak az elrontója, így hát mentünk, fotóztunk és az alábbi képekkel vártuk az esküvőt, ami spoilerveszély: fergetegesen sikerült, de erről majd egy másik bejegyzésben. Most előbb nézzétek meg a jegyes képeiket! Szerintem …
Jól emlékszem az idei tavaszra, egy kellemes péntek délutánra esett, hogy aztán másnap ránk rúgja az ajtót a nyár, miközben Eena és Balázs összeházasodnak, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Nem tudom volt-e a pályafutásom alatt ennyiszer elhalasztott jegyes fotózás, mint az övék, vagy, hogy volt-e jegyes fotózás, amit ennyire közel tolt az esküvőhöz az időjárás. Azt viszont tudom, hogy jó volt ez így, mert így biztosan frissek voltak a jegyes fotózáson „tanultak” és biztos alapokon nyugodtak, azok a hidak amiket a jegyes sorozat elkészítése hivatott felépíteni a pár és a fotós közé. Klassz délután volt, épp ideális körülmények között …
Kutyák helyett ezúttal macskákkal fotóztunk, bonyolította ugyan némileg a helyzetet, hogy szobacicákról lévén szó, nem tudtuk Őket kivinni az erdőbe, de azért ezzel is megbirkóztunk. A cicás képek elkészítése után a Mecsek erdeibe és a Herman Ottó-tó partjára is kimerészkedtünk. A fotózások során egy macskának sem esett bántódása.
Az a fura helyzet állt elő, hogy egyfajta láncreakciót indítottak el Ada portréi, így egymás után három sorozatot is elkészítettem ugyanazon a helyszínen, bár más és más témában. Ada portréit látva ugyanis Klári és Laci úgy döntöttek, hogy a jegyes fotóikat az István aknai romoknál szeretnék elkészíttetni, az Ő jegyes fotóikat látva pedig egy másik pár döntött úgy, hogy az esküvői kreatív sorozatuk egy részét itt szeretnék elkészíteni (erről is lesznek képek hamarosan 😉 ). Klári és Laci jegyes fotói alig pár nappal az esküvő előtt készültek, így szerencsére nem kellett sokat várnunk az esküvőjükre. Remélhetőleg nektek sem kell már …