Alexa és Krisz esküvői kreatív fotózása a Bajor-Alpokban

Aki ismer, tudja, hogy van egyfajta vonzódásom a hegyekhez és a tavakhoz, ezért szeretem Szlovéniát is és ezért örültem különösen mikor Alexa és Krisz felvetették, hogy a Bajor-Alpokban, pontosabban Garmisch-Partenkirchen környékén készítsük el az esküvői kreatív fotóikat. Mert ott vannak hegyek és tavak. Beültünk hát az esküvőjüket követő hétfő este az autóba és alig tíz óra alatt elértünk Bajorországba, hogy egy rövid reggelit követően rendkívül energikusan és egyáltalán nem fázva és megszámolva mind a nyolc és fél celsiusfokot fotózni kezdjünk. Nehéz szavakba önteni az átélteket (részben ezért is kezdtem el forgatni a VLOGot) és nem csak azért mert tényleg lélegzetelállítóan …

Esküvő: Beus és Jenci

Beus és Jenci már sok évvel ezelőtt megmondták, hogy fotózni fogjuk Őket. Aztán fotóztuk. Ebben még nem volt semmi különleges, de mást is mondtak. Azt mondták össze fognak házasodni, persze ez sem ritka, nincs azon mit csodálkozni, hogy egy fiatal szerelmespárnak eszébe jut, hogy egyszer majd örök hűséget fogadjanak egymásnak. Azon a fotózáson azt is mondták, hogy mi fogunk fényképezni az esküvőjükön és ez is így lett. Aztán évekkel később az esküvőn azt is mondták, hogy örökké kitartanak majd egymás mellett és szeretik majd egymást. Beus, Jenci: Nem tudunk szebbet kívánni, mint, hogy ez is így legyen! Köszönjük, hogy ott …

Rita és Vili

Volt még két sorozat amivel adós voltam, nem csak a BLOG látogatóinak, de a rajtuk szereplőknek is. Sajnos ami a családnak készül, az mindig lassan készül el. Nem volt ez másképp most sem, a képek még júniusban készültek, de sajnos csak most lettem kész velük, hiszen az esküvők elsőbbséget élveztek. Rita és Vili szerettek volna pár közös képet magukról, csak úgy, mert miért ne?! Így hát autóba ültünk és elkészítettük az alább is látható néhány képet.

Dia és Karcsi

Dia és Karcsi jegyes fotózására pont egy héttel esküvőjük előtt került sor. Nem is vesztegettük hát az időt, bejártuk kedvenc helyszíneiket és készítettünk róluk néhány fotót a Szakcs települést körbeölelő meseszép vidéken, ahol később az esküvő is megrendezésre került. Az alábbi galériában az én kedvenceimet találjátok ebből a sorozatból, hamarosan pedig az esküvői képekkel és bejegyzéssel folytatjuk!    

Esküvő: Noémi és Levente

Talán emlékeztek rá, Noémi és Levente voltak azok az emberek akik a jegyes fotózáson templombéli énekükkel kis híján megsirattak és az esküvőjük napján sem okoztak csalódást. A szertartások szépek és meghatóak voltak, a kreatív fotózást pedig azt hiszem nem csak én élveztem nagyom, de Ők is. Mostanában többször előfordult, hogy egy-egy esküvői fotózás hosszabbra nyúlt a tervezettnél, de azt hiszem ez egy kicsit azt is jelenti, hogy valamit jól csinálunk. Amikor a menyasszony esküvőjének előestéjén levelében arról ír, hogy a képeimet nézegetve hitte el milyen boldog vagy amikor a vőlegény,  elérzékenyülve hív fel a kész esküvői anyag első végignézése után, …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás