A panoráma nagy verzióját IDE kattintva éritek el, de lejjebb is találtok még néhány képet. 🙂 A fenti panorámafelvételen látszik, hogy mennyire gyönyörű is volt a ma reggel. A Nap alig volt még a horizont felett, amikor úgy döntöttünk, hogy a Niké szobortól a Flóra pihenő felé vesszük az irányt és azt hiszem írhatom, hogy nem döntöttünk rosszul. Az egész város a lábunk előtt hevert, de alig láthattuk, hiszen finom, könnyű ködtakaró borította, amelyet valamiért nem szárítottak fel rögtön a Nap első sugarai, inkább táncba hívták a ködfoszlányokat. Lélegzetelállító látvány volt, ahogyan a Nap első sugarai megcsillantak a párás levegőben …
Nagyméretű panorámáért kattintsatok IDE. Ma reggel fáradtan autóztam át az Újhegyet Nagykozárral összekötő keskeny útszakaszon, de olyan köd volt, hogy a kíváncsiságom legyőzte a lustaságomat és egy tankolás után már úton is voltam, hogy magasabbról nézzem és fotózzam végig a napfelkeltét. Először a Francia emlékműhöz indultam, de a nap totál más irányból sütött, így inkább a Niké szobornál táboroztam le. Mesés látvány volt ahogyan a Nap első sugarai táncolni kezdtek a hajnalban leereszkedett ködfoszlányokon. A városban szinte nem is látszott a köd, de fentről jól kivehető volt, pazar látványt nyújtott az arra járóknak. Szerintetek megérte korán kelni?