Esküvő: Dóri és Gergő – Pécs

A „Hova megy az ifjú pár nászútra?” című kérdésre rendre valamilyen klassz egzotikus hely kerül ilyenkor szóba, esetleg valamilyen népszerű európai turista célpont, a bátrabbak a hegyekbe mennek túrázni, a még bátrabbak pedig bevállalnak mondjuk egy Izlandot, de azt a választ, hogy „Pogányba”, na azt még sosem hallottam erre a kérdésre, pedig közeledik a kétszázadik esküvő amin fotósként részt veszek. Az arcomra kirajzolódó kérdőjel láttán Dóri és Gergő a segítségemre siettek, kiderült, hogy házat vesznek a reptérrel is büszkélkedő településen, ezért mondják viccesen, hogy oda utaznak nászútra is. Aki ismeri a humoromat tudja, hogy azonnal lélekközösséget éreztem velük, bár ez …

Fanni és Gergő

Gergő fotós. Amikor a fotós megbízza a fotóst, hogy készítsen róla képeket, na, olyankor van az, hogy a fotós elkezd izgulni és bár mindig a tökéletesre és a lehető legtöbbre törekszik, itt szintet emel, mert mégiscsak egy kolléga esküvői, illetve esetünkben még csak jegyes képeiről van szó. Szerencsére Fanni és Gergő nem nehezítették meg a dolgom, hozták magukkal a mosolyukat, a nevetésüket és a szerelmüket, így nem volt nehéz dolgom, hogy elkészítsem az alábbi képeket és nagyon, de nagyon várjam az esküvőjüket! 🙂

Dorka és Gergő

Dorkával és Gergővel egészen  a festői szépségű Veszprémig autóztunk, hogy elkészítsük a jegyes fotóikat. Az út nem volt rövid, de az ilyen utazásoknak megvan az az előnye is, hogy mire odaérünk, már fel is oldottuk a párt. Nagyon jókat lehet ilyenkor beszélgetni és ez nem történt másképp ezúttal sem. Nagyon jó kis fotózás volt! 🙂

Timi és Gergő

Szeretünk a Balaton környékén fotózni, Timi és Gergő jegyes fotózása pedig csak megerősített minket ebben. Bár akkor találkoztunk először személyesen, mi már tudtuk, hogy velük jó lesz együtt dolgozni, de azt még sem mi, sem Ők nem sejtették, hogy az Ő esküvőjük lesz a századik amit megörökítünk. Klassz délutánt töltöttünk együtt és alig vártuk a folytatást! VLOG epizód is készült!

Meli és Gergő

Az idei tél elkényeztetett minket, máskor alig vagy egyáltalán nincs lehetőségünk helyben havas fotókat készíteni, ám idén ez végre másképp volt. Meli és Gergő jegyes fotózása a sokadik havas sorozat itt a blogon az idei télről. Klassz délután volt, a Mecsek újabb arcát ismerhettük meg az ezer közül, közben pedig még vlogoltunk is. Szerencsére az esküvőre sem kell már sokat várni! 🙂

Családfotózás: Eszter, Gergő és Emma – Pécs

Talán azt senkinek sem kell magyaráznom, hogy milyen jó érzés, amikor valaki rendszeresen visszajáró ügyféllé, majd szépen lassan ügyfélből baráttá válik. Egy esküvőfotósnál ez egyébként is mindennapos, hiszen egy nagyon pozitív közegben találkozunk az ügyfeleinkkel és a jó képek érdekében amúgy is ki kell velük építenünk egy viszonylag sajátos bizalmi viszonyt, de mégis, amikor valaki ötödik alkalommal kér fel, hogy fotózd, az nagyon jól tud esni. Eszter és Gergő jegyes fotói után az esküvőjükön fotóztam, majd pocakfotóztunk, majd babafotóztunk és most egy családi sorozat is készült róluk. Nem is szaporítanám a szót, de tudnotok kell, hogy hálás vagyok a bizalmatokért! …

Eszter, Gergő és Emma

Esztert és Gergőt immáron harmadszor fotóztam. Jegyes és esküvői fotóik után egy – ha lehet ilyet mondani – még különlegesebb fotózás várt ránk, ugyanis ezen a sorozaton bizonyos értelemben már hárman szerepelnek. Nem is késlekedtünk, bejártunk néhány klassz helyszínt, közben pedig sokat nevettünk és megpróbáltuk megörökíteni a várakozás néhány pillanatát. Igazi babavárós sorozat lett ez. Nagy öröm számomra, hogy ezt is én készíthettem el. Emma azóta már megszületett és most hárman alkotnak egy boldog, mosolygós családot! 🙂

Esküvő: Petra és Gergő

Éjszakába nyúló kreatív fotózás, remek hangulatú lagzi, megható szertartás, szeretet, szerelem, barátság. Ha néhány szóban kellene jellemeznem Petra és Gergő esküvőjét, talán ezek lennének, amik először eszembe jutnak. Remek esküvő volt, az pedig már a jegyes fotózáson is jól látszott, hogy velük könnyű dolgom lesz. Petra mosolygott, Gergő szeméből pedig rajongás sugárzott és ha két emberen kívülről is ennyire látszik, hogy szerelmesek egymásba, azt könnyű megmutatni. Mindig nehéz esküvőkről blogolni és ha lehet ezt csak megnehezíti, ha valakivel annyira közel kerülünk egymáshoz, mint Petrával és Gergővel (idén ilyen téren egyébként is különösen szerencsésnek mondhatom magam és elég jóleső érzés volt …

Petra és Gergő

A jegyes fotózás nem csak a párért van, illetve tulajdonképpen mégis, de mégsem. A jegyes fotózás célja, hogy egy icipicit összerázódjunk, segít felépíteni azt a bizalmi viszonyt, ami miatt nem mindegy, kit választunk ki az esküvőfotósok tömegéből és amely aztán hídként viselkedik a pár és a fotós között. Persze, a jegyes fotózás ad a párnak néhány civil ruhás, Őket a hétköznapokban ábrázoló képet, amiket feltölthetnek a közösségi oldalakra és megmutathatják mindenkinek: szeretik egymást. De mit ad a fotósnak? Élményeket, közös elázást, ami után három órát beszélgetünk az autóban mindenféléről, pillantásokat, nevetést, mosolyt. Hogy miért fontosak ezek az élmények? Mert az …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás