Mindig nagy csodálója voltam az éjszakai égboltnak, a Tejútnak és az égbolton megfigyelhető csillagászati jelenségeknek, de tény ami tény, hogy igencsak elhanyagoltam az éjszakai égbolt fotózását az elmúlt időszakban, mondhatni években. A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös földközelsége remek alkalom volt arra, hogy újra nekivágjak az éjszakának. Sóki Tamás barátommal indultunk helyszínnézőbe, végül az egyik kedvenc fámnál kötöttünk ki a Mecsek dombjai között, itt készült a fenti kép is. A hullócsillagokról egyébként azt mondják, hogy kívánságokat váltanak valóra. Jelentem: ezt az üstökös is tudja, az én kívánságom teljesült! 😉
Amikor külföldre indulunk fotózni, – igen ez most egy viszonylag hosszú blogposzt lesz, bocsánat- az mindig izgalmas, hiszen a sokat használt környékbeli helyszíneket – amik persze így sem unalmasak, mert folyton változnak – felváltják az új, ismeretlen helyek. Ez elsülhet jól is és kevésbé jól is, nekünk idén mindhárom alkalommal szerencsénk volt amikor külföldön fotóztunk. Írhatnám, hogy a nyaralásunk után kipihenten érkeztünk meg Pag szigetére, de ez egészen egyszerűen nem lenne igaz. Ha egyszer végre sikerül eljutnom a nyaraláson készült képek feldolgozásához, akkor arról is írok majd, hogy miért, de most legyen elég annyi, hogy Marcsit és Mátét egy nappal …
A képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyen nyilatkozatot viszont nem adunk 🙂 ), és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Sajnos ritkán van lehetőségem aktot fotózni és még ritkább, hogy nektek is mutathatok a képekből, pláne, ritka, hogy egy egész blogbejegyzésnyit. Persze kivételek mindig vannak és mint tudjuk erősítik a szabályt. Így készültek el ezek a képek amiket lejjebb láthattok és ennek eredménye az is, hogy egyáltalán láthatjátok …