Az idei második jegyes fotózás helyszínének kiválasztásakor, nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint, hogy megtaláljuk az amúgy kevesek által ismert bokodi hűtőtó szerteágazó mólóit és ott készítsük el Kriszti és Tamás jegyes fotóinak azon részét, amelyen nem szerepel a páros tulajdonát képező 1984-es Dodge RAM. Szombat délután tehát Agárdon beültünk a már említett autócsodába, ami a maga hat méteres hosszúságával amúgy is tekintélyt parancsol, de ahogyan az 5.9 literes V8-as duruzsolt, az olyan volt mintha egy egészen más dimenzióba csöppentünk volna. Tamás nem hagyta szétszaladni a több, mint kétszáz lovat, de így is viszonylag hamar a tett színhelyére érkeztünk, …