Szinte minden évben van egy esküvőnk Hódmezővásárhelyen (bár idén ha jól tudom nem megyünk arrafelé). Tavaly Bea és Albi esküvőjén fényképeztünk az ország második legnagyobb területű városában, ahol a kreatív fotózáson még lódarazsak elől is menekülnünk kellett, de szerencsére ennyivel meg is úsztuk a dolgot. Túl sötét volt már ahhoz, hogy bántani tudjanak minket. Az lagzi egyébként a Fekete Sas Rendezvényházban volt, amit különösen szeretünk! Bea, Albi: Köszönjük, hogy ilyen közel engedtetek minket! Sok-sok boldogságot és minden jót kívánunk Nektek! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:
A Szegedi Füvészkert varázslatos helyszín egy jegyes fotózáshoz, nem is értem, hogy maradt ki eddig, innentől kezdve pedig már csak egy kérdés volt: az időjárás. Az oda és a visszaúton is viharban utaztunk, féltünk, hogy csak a beltéri helyszíneket lesz alkalmunk használni, de szerencsénk volt, a fotózás idejére szinte teljesen elállt az eső így már semmi sem állta útját annak, hogy Beáról és Albiról jegyes képeket készítsünk.