Évek óta tervezem, hogy lecserélem az idén hetedik születésnapját ünneplő mintaalbumomat amellyel általában személyes találkozókon vagyok jelen. Tény, hogy a mai napig elismerően bólint aki a kezébe veszi, de hét év az hét év, azóta sok-sok a szívemhez közel álló esküvőn fényképeztem és azt a könyvet is nagyon sokan forgattátok, ami ha nem is nagyon, de azért meglátszik rajta. Ezért döntöttem úgy, hogy az elmúlt évek kedvenceiből és a korábbi könyvekből  új könyvet készítek, így kaptam meg azt az albumot, amely szerintem leginkább bemutatja a munkásságom és bár a vírushelyzet miatt a könyv fizikai megtestesülésére még egy kicsit várni kell, …

Ahogyan arról már a tavalyi év értékelőjében is írtam, nem volt egy egyszerű év, de azért bőven voltak benne csodák és szép pillanatok, amiknek  részét egy slideshowba szedtem össze, ezúttal egy kicsit mellőzve a zene tekintetében az elektronikus vonalat. Azt persze nem ígérem, hogy következő évek diavetítéseiben nem tér majd vissza ez a trend. Rólatok, Nektek szól, fogadjátok hát szeretettel:

Tudom-tudom, a bejegyzés címébe a kétlábúak keresztnevei kerültek, de ez ne tévesszen meg benneteket! Ez a fotózás igazából Oszkárról a tacskóról szólt, Bea és Sanyi csak elkísérték, hogy kedvére amputálhasson néhány testrészt egy plüssmedvéről. Dr. Oszkár azért megengedte, hogy a bravúros operáció közben készítsünk néhány felvételt, így én sem voltam ott hiába. 🙂

Rózsa és Maik igazi karácsonyi fotókat szerettek volna, ezért nem csak különféle karácsonyi kellékeket és ruhadarabokat hoztak magukkal a fotózásra, de Bruno-t a rénvizslát is, aki méretei ellenére, igencsak otthonosan mozgott a studioban, sőt egészen segítőkésznek bizonyult. Még akkor sem ijedt meg különösebben amikor rá kezdtünk el különféle kiegészítőket aggatni, ami azért valljuk be, dicséretes.

Kirándulni, sétálni indultunk aznap, de azt nem sejtettük, hogy a Pilisben egy téli mesevilág vár ránk, még szerencse, hogy volt nálam képalkotásra alkalmas eszköz, így tudtam azért készíteni Nektek néhány képet. Oké, volt néhány pillanat amikor némileg aggódtunk az eszköz biztonságáért, hiszen az orrunkig sem láttunk, de végül senkinek sem esett bántódása.

Nagyjából ezer éve szerveztük, hogy egyszer majd készítek néhány portrét Klauról, de sosem jött össze, eddig. Most végre találtunk egy olyan napot amikor mindkettőnknek belefért az idejébe és ha már épp karácsony környékén jártunk, gondoltuk miért ne készülhetnének el az alábbi képek a karácsonyi dekorációban úszó studioban. 🙂

…és Rebelle és Lemmy.  Azt mondják, hogy a gazdag embernek márkajelzések vannak a ruháin, a boldognak meg szőr és sáros mancsnyomok. Lehet benne igazság, legalább is ezeket a képeket készítve és most végignézve is ez az érzésem támadt. Viki és Attila kedvenceiket is magukkal hozták a jegyes fotózásra és talán írhatom, hogy nem is bánták meg. A két eb ügyesen viselkedett a fényképezőgép előtt (is), mi pedig közben néha azért a házasodni vágyó kétlábúakról is készítettünk néhány képet.

Nem hittem, hogy egyszer előfordul velem az, ami az esküvőt megelőző hétfő reggelen történt és azt hiszem bármennyire is izgult Orsi és Viktor az esküvőjüket megelőző hetekben, ez a verzió még a rosszabb álmaikban sem jött elő. Aztán eljött az a hétfő reggel, Orsi boldogan küldte át a menetrendet és a zenelistát a szolgáltatóknak, hogy aztán fél órával később korlátozásokat jelentsenek be, amik kis túlzással ellehetetlenítik az esküvőt, amit párosunk megálmodott és leszervezett. Az újratervezés szakasza következett, volt öt napunk, hogy kihozzuk a lehető legtöbbet a helyzetből. Miután igyekeztem valamelyest megnyugtatni Orsit, vad telefonálgatásba kezdtem, hogy helyszínt szerezzek a készülődős …

Talán emlékeztek még Niki és Dénes esküvői képeire ahol ugyan még kevesebben voltak egy születendő gyermekkel és egy kutyussal, de azóta ezeket pótolták, szóval adta magát a dolog, hogy karácsonyi fotósorozat formájában mutassuk meg a családot érintő változásokat és mi éltünk is ezzel a lehetőséggel.

Portrét fotózni mindig is a kedvenc időtöltéseim közé tartozott, ezt pedig csak újabb szintre emeli az, ha olyasvalakit fényképezhetek akinek már a puszta létezése is megdobogtatja a szívem. A sárguló, lehulló falevelek pedig mindig klassz hátteret adnak egy igéző szempárnak és egy szép mosolynak. Nem volt ez másképp aznap délután sem, Virág mosolygott én pedig lefényképeztem, így születtek az alábbi képek, Orfűn.