Évértékelő, avagy viszlát 2020!

Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2019,2018,2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). A tavalyi bejegyzésben azt írtam 2019-ről, hogy a változások éve volt és azt 2020-ról, hogy a változások éve lesz. Az idei évvel kapcsolatban még csak nem is sejtettem, hogy mennyire igazam lesz, sőt, ha tudtam volna mi vár rám, reméltem volna, hogy legalább egy részében nem lesz igazam. Nagy Bandó András mondta egyszer (remélem, hogy …

Esküvő: Szabina és Szilárd – Puchner Kastélyszálló – Bikal

Bikalra a Puchner Kastélyszállóba mindig szívesen megyek esküvőt fényképezni, ráadásul a helyszín amúgy is szinte könyörög egy őszi esküvőért, őszi dekorációval amit az Enchentée Esküvőszervezés, Virág és Dekoráció és a Dekowishco csapata hibátlanul, oldott meg. Sőt, ez még talán le sem írja igazán, hogy mennyire szép is volt a dekoráció, de a képeken szerencsére úgyis látni fogjátok. Szabina és Szilárd elképesztően hangulatos körülmények között mondták ki azt a bizonyos IGEN-t amit elképesztő buli követett. Szabina, Szilárd: Köszönjük, hogy nemcsak átélhettük, de meg is örökíthettük Nektek ezeket a pillanatok! Sok boldogságot kívánunk! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Dia és Lóri

Amennyire élveztük a jegyes fotózást, annyira vártuk az esküvőt és nem is kellett csalódnunk. A vidám készülődést a Cerminátor megható és személyes szertartása követte, amit végül egy fergeteges, de a szabályozásokat betartó buli koronázott meg. A kreatív fotózást ugyan kis híján meghiúsította egy útlezárás, sőt a saját kocsimat is sikerült az odaúton összetörni, de még így is sikerült kihozni a maximumot a dologból. Dia, Lóri: Kalandos, de vidám esküvőtök és fotózásotok volt és ez jó. Már csak arra kell figyelni, hogy a vidámság és a kaland is megmaradjon. Szeressétek egymást mindig így! Sok boldogságot Nektek! 🙂 A kreatív fotózás képei: …

Esküvői kreatív: Timi és Peti

Timi és Peti tudták, hogy nem az esküvőre meghívott vendégek száma a lényeg, így a pályafutásom egyik legkisebb létszámú esküvőjét tartották. Mivel a hangulat abszolút családias volt, ezért csak a kreatív képekből hoztam Nektek néhányat. Ezek a képek elég jól megmutatják, hogy miért jó ősszel a belvárosban kreatív képeket készíteni. Timi, Peti: Köszönjük, hogy minket választottatok, legyetek nagyon boldogok!

Timi és Peti

Timi és Peti közel az utolsó pillanatban kerestek meg, de ez nem tántorított el minket attól, hogy még az esküvő előtt jegyes fotókat is készítsünk, így a Mecsekben barangolva készítettük el az alábbi képeket és közben nagyon jót beszélgettünk. A fotózást végül Kovácsszénáján a tónál zártuk.

Esküvő: Adri és Peti – Ebner Pincészet – Mozsgó

Az idei év egyik leglazább és a maga lazaságában talán egyik legkellemesebb esküvőjére igyekeztünk azon a szeptemberi szombaton Mozsgóra, az Ebner Pincészetbe. Adri és Peti nem izgulták túl a dolgot, de azért odafigyeltek a számukra legfontosabb pontokra és így lett kerek az egész. Miután kimondták az IGEN-t, hatalmas buli kerekedett. Adri, Peti: Sok-sok boldogságot és minden jóból jó sokat kívánunk Nektek! Köszönjük, hogy Veletek, mellettetek lehettünk! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Andi és Ákos babavárós sorozata

Andi és Ákos esküvői képeit is nagyon szerettük, készíteni, feldolgozni és nézni is egyaránt így számomra nem is volt kérdés, hogy készítek-e róluk babavárós képeket, ha eljön az ideje. Eljött, így Keszthely felé vettük az irányt, hogy a helyi kastély parkjában illetve arborétumában készítsük el az alábbi képeket, majd végül egy csónakkikötőbe is ellátogassunk.

Esküvő: Maja és Jani – Hotel Kikelet – Pécs

Ahogy a jegyes fotózásról szóló posztban már írtam, a kreatív sorozat elkészítésénél még egy lapáttal rátettünk arra, hogy valami személyeset, valami különlegeset vigyünk a képek hátterébe, így számos pirotechnikai eszköz került felhasználásra, a képek elkészítéséhez. Az esküvőn egyébként vidám hangulatú szertartást, fergeteges buli követett ahol még Náksi Attila is tiszteletét tette. Maja,Jani: Égjen mindig úgy a szerelmetek lángja, ahogy akkor, ott a Hotel Kikelet teraszán a fáklyák égtek és világítsa be mindig az utatokat a fénye! Legyetek nagyon boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:  

Lookbook fotózás az Esküvő Classic Magazinnal

Az a megtiszteltetés ért, hogy egy örömfotózás keretin belül sok-sok a hazai esküvői színtéren ismert és kiemelkedőt alkotó szolgáltató kollégával dolgozhattam együtt. Tettük mindezt azért, hogy az ősszel megjelenő Esküvő Classic Magazinban egy közel húsz oldalas lookbok formájában tekinthessétek meg a munkánk gyümölcsét.  Köszönöm az Esküvő Classic Magazinnak a felkérést és minden közreműködő kollégának a közös munkát! Aki szeretné elolvasni a cikket is és/vagy még több képre kíváncsi, jó eséllyel talál még az újságárusoknál a magazinból! 😉 A fotózás során közreműködő kollégák (keressétek Őket bátran ha megtetszett a munkájuk!): • Menyasszony: Papp Barbara, • Vőlegény: Pesák Ádám, • Film: Karli …

Adri és Peti

A Mecsek rengeteg fotózási helyszínt tartogat a hozzám hasonló fotósok számára, de őszintén szólva a sípálya meg sem fordult a fejemben addig míg Adri és Peti fel nem vetették, hogy akár ott is készíthetnénk a jegyes képeiket. Pedig azon kívül, hogy tényleg meg kell mászni oda-vissza kétszer az egészet, jó kis helyszín, szerintem a képek is alátámasztják ezt a véleményemet.

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás