Esküvő: Edit és Ivan

Már amikor reggel felkeltünk tudtuk, hogy ezen az esküvőn minden rendben lesz, sőt az ablakon kinézve abban is biztosak voltunk, hogy még az eső sem ronthatja el ezt a napot és nem is tudta elrontani. Mi a Pezsgőház Étterembe gyakorlatilag hazajárunk és ha Jillek Matyi zenél, arra sincs panasz, szóval optimisták voltunk. Az aznapi kreatívra kifejezetten pozitív hatással volt a borongós időjárás, bár a szemerkélő, később pedig el-eleredő eső talán túlzás volt egy kicsit, Edit és Ivan hatalmas bulival koronázta meg a megható szertartást. A VLOG epizódért amelyet Edit és Ivan esküvőjén forgattunk kattints IDE. Edit, Ivan: Öröm volt mellettetek …

Edit és Ivan

Nem volt már sok vissza az esküvőig, talán csak néhány nap, amikor a sok online egyeztetés után végre személyesen is megismerhettük Editet és Ivant, de a jegyes fotózás így is remekül sikerült és talán mondhatom, hogy megtette a hatását, de erről  majd a következő blogposztban. Egyébként hatalmasat sétáltunk a pécsi belvárosban és még a Mecsekre is felnéztünk. Klassz volt! Íme a képek:

Esküvő: Anna és Viktor

Anna és Viktor Mohácson készülődtek, hogy aztán a Fogadalmi templomban mondják ki a boldogító igent, ünnepelni pedig Palkonyára mentünk, ahol a polgári szertartás után már várt minket az UnterRock Zenekar, akik hajnalig szolgáltatták a talp alá valót. Remek esküvő, remek buli volt! VLOGoltunk is! 🙂 Anna, Viktor: Legyetek mindig olyan boldogok és mosolyogjatok egymásra mindig úgy, ahogyan ezeken a képeken! Sok boldogságot! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvői kreatív fotózás: Edit és Tomi

Edit és Tomi nagy napja sajnos már foglalt volt a naptárunkban mire ránk találtak, így csak a kreatív fotózásukon tudtunk részt venni, de egy péntek délutáni fotózás sosem rossz, szóval neki is vágtunk. Klassz délutánt, töltöttünk együtt és VLOGoltunk is! Edit, Tomi: Örülünk, hogy megismerhettünk benneteket és nagyon sok boldogságot kívánunk! 🙂

Alina és Geri

Alina és Geri esküvője májusban lesz, de már augusztusban elkészítettük a jegyes képeiket, közben pedig kirándultunk egyet a Mecsekben, sőt még Kovácsszénájára is ellátogattunk. Remekül éreztük magunkat és az időjárással is szerencsénk volt. Nagyon várjuk az esküvőt! 🙂

Esküvő: Ági és Gyula – Pécs, Hotel Laterum

Gyakorlatilag a Laterum Hotelben is alhattunk volna péntek este mert Livi és Balázs esküvőjének másnapján Ági és Gyula mondta ki azt a bizonyos IGEN-t, ugyanott, persze a vendégeket azért idő közben kicserélték. Remek hangulatú készülődést, megható szertartás, azt pedig fergeteges táncos mulatság követett. VLOGoltunk is! 🙂 Ági, Gyula: Köszönjük, hogy minket választottatok, köszönjük, hogy veletek lehettünk! Sok boldogságot kívánunk Nektek! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Livi és Balázs – Pécs, Hotel Laterum

Kipróbált csapattal, remek helyszínen és klassz párossal vágtunk neki ennek a hétvégének és nem is kellett csalódnunk. Livi és Balázs tudták, hogy mit kell mondani, hogy aztán a nyitótáncot követően a finom vacsora elfogyasztását egy óriási bulival koronázhassák meg. Egyébként vLOGot is forgattunk. Livi,Balázs: Legyetek boldogok és szeressétek egymást! Köszönjük, hogy veletek lehettünk és fényképezhettünk az esküvőtökön! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Esküvői kreatív fotózás: Edina és Gergely

Edina és Gergely esküvőjén sajnos nem tudtunk jelen lenni egy másik esküvő miatt, így csak a kreatív képeik elkészítésére kértek fel minket, mi pedig nagy örömmel vállaltuk azt. Bár nem fáztunk nagyon, azért jól szórakoztunk, reméljük, hogy Ők is! Bejártunk néhány klassz helyszínt a környéken és közben fényképeztünk is. 🙂 Edina, Gergely: Sok-sok boldogságot és minden jót kívánunk Nektek! Köszönjük, hogy megtiszteltetek minket a bizalmatokkal!

Esküvő: Franci és Nik – Zselicvölgy Szabadidőfarm, Hajmás

Talán az egyik legmelegebb szombatra esett Franci és Nik nagy napja, viszont ez senkit sem zavart. A vendégek örülni, ünnepelni, Franci és Nik pedig házasodni jöttek és ettől még a meleg sem tántoríthatta el Őket. Franci énekelve, táncolva készülődött, hogy aztán könnyes szemmel mondjon igent Niknek. A kreatívra sajnos nem sok időnk volt, de szerencsére nem maradt ki ez sem, a végén pedig hatalmasat buliztunk! A szolgáltatók listáját megtaláljátok a VLOG epizód leírásában! Érdemes ránézni, mert jó csapattal dolgozhattunk. Franci, Nik: Nagyon jó volt fényképezni azt az odaadást és azt a szikrázó szerelemet és szeretetet ami az alábbi képeken is …

Esküvő: Boró és Zoli – E78, Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs

Az esküvő előtt néhány nappal óriási vihar tépázta meg Pécs környékét és összedöntötte az esküvő eredeti helyszínét, de Boró és Zoli nem ijedtek meg. Új helyszínt kerestek, az asztalokat pedig hurrikánokról nevezték el. Így kerültünk mi a „Hurrikán Mentőegység” nevű asztalhoz, de végül mentésre szerencsére nem volt szükség. Volt viszont fergeteges hangulat amit ezúttal is DJ Jillek szolgáltatott, kiderült, hogy Boró és Zoli fiút várnak, aztán huszonnégy óra alatt megjártuk Szlovéniát és egy kicsit Olaszországot is. VLOGoltunk is, az esküvőről szóló epizódot IDE a kreatívról szóló epizódot pedig IDE kattintva érhetitek el. Boró, Zoli: Köszönjük, hogy minket választottatok, hogy megosztottátok …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás