Végül az előre beígért létszámnál eggyel kevesebben vágtunk neki Orsi és István jegyes fotózásának, ugyanis Bodza a nyuszi, végül úgy döntött, hogy nincs elég jó idő ahhoz, hogy velünk tartson. Ennek ellensúlyozására küldött nekünk csokitojásokat, aminek rendkívül örültünk, de azért a távolmaradást nem felejtettük el – Bodza! Az esküvőn nem úszod meg! A vizes füvet és talajt leszámítva egyébként végre egészen jó körülmények között dolgozhattunk. Még a Napot is láthattuk néha és bár a vihar közeledtével még a Kis-Tubes kilátót is meglátogattuk, hogy néhány kék órás illetve éjszakai képet készítsünk, igazán eláznunk még így sem sikerült, pedig akkorra már nagyon lógott az …

 Az eredeti tervek között,  a tóparti képek elkészítése mellett egy repcetábla meglátogatása is szerepelt, de azt csak reméltem, hogy a tó környékén találunk majd ilyet, belógó vezetékek és egyéb olyan objektumok nélkül, amelyek esetleg megnehezítenék a fotózást. Ennek megfelelően kikerekedtek a szemeim, amikor a tóhoz vezető út mellett, virágzó repcetáblákat pillantottam meg, amelyek ránézésre megfeleltek a fenti követelményeknek. Szóval a tóparti fotózás és egy rövidke szerenád után, még kikerültünk egy az úton rossz időben átkelni kívánó fácánt és a repcetáblának támadtunk, úgy csapatostól. Újabb remekül sikerült jegyes fotózáson vagyunk túl, amelyről Klaudia is megerősítette, hogy elérte a célját: közelebb hozott …

A tavaszi jegyes fotózások egyik legnagyobb előnye, hogy zöldellő erdők és a virágzó mezők rengeteg helyszínlehetőséget kínálnak. A levegőben terjengő virágillat és a madarak csicsergése pedig már csak hab a tortán a téli hónapok alatt ellustult érzékeinknek. Ezúttal a szúnyogok hadát is megúsztuk, szóval igazán nincs okunk panaszra. Dóra és Barna jegyes fotózása igazán klasszul sikerült, változatos képanyag született, ami annak is köszönhető, hogy elég időt szántak a képek elkészítésére. Remekül éreztem magam, alig várom az esküvőt! 🙂

Az idei második jegyes fotózás helyszínének kiválasztásakor, nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint, hogy megtaláljuk az amúgy kevesek által ismert bokodi hűtőtó szerteágazó mólóit és ott készítsük el Kriszti és Tamás jegyes fotóinak azon részét, amelyen nem szerepel a páros tulajdonát képező 1984-es Dodge RAM.  Szombat délután tehát Agárdon beültünk a már említett autócsodába, ami a maga hat méteres hosszúságával amúgy is tekintélyt parancsol, de ahogyan az 5.9 literes V8-as duruzsolt, az olyan volt mintha egy egészen más dimenzióba csöppentünk volna.  Tamás nem hagyta szétszaladni a több, mint kétszáz lovat, de így is viszonylag hamar a tett színhelyére érkeztünk, …