Bár nagyon fáradtak voltunk, már régóta vártunk erre a napra. Végre egy bevállalós páros akik bármire hajlandóak voltak azért, hogy előző nap viselt ruháikat egy kicsit összekoszolják. Nem voltak tabuk, átfutottak a szökőkúton, úsztak a Dunában, játszottak Nadival a golden retrieverrel és sziklát is másztak. Bár minden esküvő után lehetne ilyet! 😉
Érdekes, hogy a nagy nevű esküvőfotós kollégák szájából szinte egyöntetűen az hangzik el a saját esküvőjüket firtató kérdésre, hogy az „kicsi, családias, pár fős vacsi lesz a legközelebbi rokonokkal és barátokkal”. Zsuzsi és Csabi esküvőjén megértettük, hogy miért gondolják így a kollégák, miért sokkal bensőségesebb és meghittebb, ha valóban csak a legközelebbi szeretteinkkel ünneplünk. Egy hotelben töltött éjszaka és egy gyorsétteremben elfogyasztott reggeli után frissen és üdén érkeztünk a fővárosi szépségszalonba, ahol Zsuzsi készülődött. Az előkészületek remek hangulatban teltek, még Csabi is beugrott pár pillanatra. Remek nap volt, a kreatív fotózásra néhány barát is elkísért minket, amit egy tökéletes vacsorával …
A Duna-parti indítás után egy telepített fenyőerdő felé vettük az irányt, ám előtte még útba ejtettünk egy napraforgómezőt is, hogy teljessé tegyük az élményt. Kellemes délutánt töltöttünk Timivel és Tomival, hogy aztán Törökbálint, majd Budaörs felé vehessük az irányt, de ezekről inkább majd az ezt követő bejegyzésekben lesz szó. Paks kifejezetten klassz helynek bizonyult, örültem, hogy a pécsi esküvő ellenére a jegyes fotózást itt tartottuk, nagyon klassz helyszíneket találtunk és látogattunk meg, Timi és Tomi pedig kilométerekről azt harsogják: „Szeretjük egymást!”. 🙂
Éjszakába nyúló kreatív fotózás, remek hangulatú lagzi, megható szertartás, szeretet, szerelem, barátság. Ha néhány szóban kellene jellemeznem Petra és Gergő esküvőjét, talán ezek lennének, amik először eszembe jutnak. Remek esküvő volt, az pedig már a jegyes fotózáson is jól látszott, hogy velük könnyű dolgom lesz. Petra mosolygott, Gergő szeméből pedig rajongás sugárzott és ha két emberen kívülről is ennyire látszik, hogy szerelmesek egymásba, azt könnyű megmutatni. Mindig nehéz esküvőkről blogolni és ha lehet ezt csak megnehezíti, ha valakivel annyira közel kerülünk egymáshoz, mint Petrával és Gergővel (idén ilyen téren egyébként is különösen szerencsésnek mondhatom magam és elég jóleső érzés volt …