Timi és Józsi

Timi és Józsi Pécsett nyaraltak amikor találkoztunk velük, sőt Józsi számára meglepetés volt, hogy találkoztunk, az pedig pláne, hogy fotózunk is. Megkockáztatom, hogy jól sült el! Klassz délutánt töltöttünk együtt, bejártuk a környéket és közben fotóztunk is! Reméljük, hogy lesz még alkalmunk fotózni Őket! 🙂

Vivi és Peti

Zsófi és Tamás esküvője után nem pihentünk sokáig, épp csak a naplementét vártuk meg és újra fotózni indultunk, hogy elkészítsük Vivi és Peti jegyes és egy kicsit babavárós fotóit. Fantasztikus délutánt töltöttünk együtt, azt hiszem, hogy ezt a képek is alátámasztják.

Boróka és Zoltán

Az egész úgy kezdődött, hogy Lotti meghúzott egy autót a munkahelyén a parkolóban. Persze hagyott egy cetlit, az elérhetőségeivel, hogy az autó tulajdonosa elérhesse és rendezhessük a kárt, de Boróka (övé volt a kérdéses kocsi), nagyvonalúan eltekintett volna a kárrendezéstől. Mi viszont szerettünk volna adni valamit, így felajánlottuk azt a fotózást aminek a képeit most megmutatjuk Nektek. Remek délután volt, nagyon jól éreztük magunkat, szóval ez az egész engem csak megerősített abban, hogy nincsenek véletlenek. …

Rita és Vili

Volt még két sorozat amivel adós voltam, nem csak a BLOG látogatóinak, de a rajtuk szereplőknek is. Sajnos ami a családnak készül, az mindig lassan készül el. Nem volt ez másképp most sem, a képek még júniusban készültek, de sajnos csak most lettem kész velük, hiszen az esküvők elsőbbséget élveztek. Rita és Vili szerettek volna pár közös képet magukról, csak úgy, mert miért ne?! Így hát autóba ültünk és elkészítettük az alább is látható néhány …

Vanda és Zoli

Régen fotóztunk már a Zsolnay Kulturális Negyedben és még régebben a Balokány Ligetben ezért Vanda javaslatára úgy döntöttünk, hogy itt kezdjük Vanda és Zoli jegyes fotózását. Egyáltalán nem bántuk meg, sétáltunk egyet és közben sokat nevettünk, aztán pedig a Mecsek erdei felé vettük az irányt. Klassz délután volt! Mindjárt esküvő! 😉

Újabb év, újabb slideshow!

Azt már megszokhattátok, hogy az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni)  jellemzően nem fér bele az adott év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, de arra még nem volt példa, hogy februárban tegyem közzé azt. Pedig az ok egyszerű: rengeteg a munka. Már javában készülök az idei szezonra, közben pedig igyekszem lezárni a tavalyit, miközben elképesztő mennyiségű megkeresés ömlik a postaládámba. Szóval késve bár, de megtörve nem, itt az új slideshow, amely felöleli a tavalyi évet …

Esküvő: Bori és Anti

Szinte egész szezonban féltünk az esőtől, de talán Bori és Anti nagy napján volt ez leginkább jellemző, azon a szeptemberi szombaton tetőzött ez be. Nem maradhatott tehát otthon a gumicsizma és a színes esernyő sem (ezért köszönettel tartozunk Zsófinak, köszi!;)) Aztán bár, csöpörgött is picit, de  szerencsére úgy döntött, hogy megvárja míg Bori és Anti kimondják azt a bűvös szót, melyet megünnepelni összegyűltünk aznap.  Végül amikor elhangzottak az “Igenek” és indultunk volna elkészíteni a csoportképet, …

Évértékelő, avagy viszlát 2014!

 Hello 2015, üdv a buliban! Megint itt az év utolsó napja, így hát megint itt vagyok én is, egy kis visszatekintéssel egybekötött, statisztikaelemzéssel megkent és hálával vegyes örömben kisütött blogbjegyzéssel. Elvégre így volt ez tavaly és tavaly előtt is. Ronda egy év volt, mondhatnám, de nem mondom (ezért is van áthúzva). Bár nem volt könnyű, mégis  volt ami széppé tegye és az, hogy most ezeket a sorokat írom, Ti pedig olvassátok, azt jelenti, hogy túl vagyunk …

Esküvő: Dóri és Barna

Bár a kreatív fotózás alatt szemerkélni kezdett az eső, ez nem szegte kedvünket és Orfűre indultunk, “Hátha ott nem esik!” és ez be is jött. Estére remek fények között fotózhattunk az orfűi tó partján,gyönyörű volt, ahogyan a lemenő nap fénye megfestette a felhőket. Dóri saját készítésű, varrott csokrát a húga, Anna kapta el, így a csokor családban maradt és nem kellett megválni tőle. A szertartás sem volt mindennapi. A református lelkész és a katolikus pap különleges …

Bea és Jenci

Egy álom megvalósulását fotózni remek érzés, ha pedig egy kolléga álmáról van szó, megtiszteltetés is. Bea régi álma teljesült azzal, hogy meggyújthatta a korábban Jencitől a szülinapjára kapott kívánságlámpást és bár tűzvédelmi okokból (illetve azért is mert be van tiltva) el sajnos nem engedhettük azt, azért így is maradéktalan volt az öröm. Remek délutánt töltöttünk együtt és már most megígérték: 2018-ban tartandó esküvőjüket én fotózhatom majd! Köszönöm a bizalmat srácok! A kívánságlámpást csak egy fotó …

12

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close