Orsi és Andris

Ezzel a blogbejegyzéssel még adós voltam, így most pótlom eme hiányosságomat. Orsi és András őszi jegyes képeket szerettek volna, ezért aktívan figyeltük az időjárást és a környezetünket, hogy olyan időpontot találjunk a fotózásukhoz, amikor az erdő már felvette az őszi gúnyáját, de azért még nincs nagyon hideg. Emiatt egyszer halasztottunk is, mert elég ramaty volt az idő, de, valószínűleg itt is igaz, hogy semmi sem történik véletlenül. A fotózás napján végül gyönyörű időnk volt, azt hiszem, hogy ez a képeken is látszik. Fogadjátok szeretettel Orsi és András jegyes fotóit!

Barbi és Ricsi

Tudjátok, vannak azok az emberek, akikről nem tudjuk, honnan ismerjük Őket, vagy, hogy mikor és hol találkoztunk először. Csak azt tudjuk, hogy régre nyúlik vissza az ismeretségünk, sőt talán írhatom, hogy barátságunk. Ricsi az a srác, akivel ha összefutunk egy baráti összejövetelen, rendezvényen vagy egy esküvőn, na abból tuti, hogy egy jó beszélgetés lesz, mert azonnal megvan a közös hang, mindegy mennyi idő telt el közben! Aztán egyszer csak kiderül, hogy Ricsinek van egy barátnője, aki úgy válik részévé ezeknek a véletlennek látszó találkozásoknak és beszélgetéseknek, mintha mindig is részük lett volna. Amikor pedig Ők ketten megkeresnek azzal, hogy összekötik …

Amanda és Tamás

Nagyon sokszor, sokféle formában írtam és beszéltem már arról Nektek, hogy mennyire jó, ha a hozzátok vagy a kapcsolatotok mérföldköveihez kapcsolódó helyszíneket is beillesztünk a fotózásaitokba. Amandát és Tamást nem kellett győzködni. A fotózást abban a gimnáziumban kezdtük, ahol padtársakként a diákéveiket töltötték, aztán pedig az első randijuk helyszínével folytattuk a sort. Őszintén szólva, az első képeken látható képekre készültem, így teljesen váratlanul ért amikor az egyik teremben Tamás zongorán kezdett játszani Amandának, hihetetlen hangulatot adva ezzel a további képeknek (ezt egyébként a VLOG epizódban meg is hallgathatjátok). Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a Malomvölgyi tónál …

Bogi és Kristóf

Mindig jó érzés, amikor olyasvalaki kér fel, hogy fényképezzek az esküvőjén, akinek a családjában már több esküvőt is fotóztam, ezért nagyon boldog voltam amikor Bogi és Kristóf megkerestek, ugyanis ahogyan a VLOG epizódban már említettem, Bogi nővérének az esküvőjén is én készítettem a képeket (amúgy Petra és Gergő azóta is közel állnak a szívemhez). Szóval Bogi és Kristóf nem teljesen ismeretlenül csöppentek a fényképezőgépeim elé. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy klassz jegyes fotózás kerekedjen a dologból. Vagyis majdnem minden. Az időjárás határozottan a bolondját járatta velünk, egész nap nem tudtuk eldönteni, hogy elinduljunk-e, mert hol teljesen beborult, hol …

Lilla és Ákos

Akik nézték a Brickleberry c. sorozatot, emlékezhetnek arra a jelenetre, amikor Malloy a börtönben, a bandájától a következő szöveggel védi meg a barátját: – Jó gyerek, környékünkön lakott. No, Ákossal pont ez a helyzet, bár az igazat megvallva őszintén remélem, hogy sosem kerülünk majd börtönbe. A lényeg és amiért ezt leírtam (már azon túl, hogy, ha mégis börtönbe kerülnénk, akkor Ákos tudja majd mit kell mondani ahhoz, hogy ne szúrjanak le) hogy lássátok milyen régi ismeretség fűz Ákoshoz (és a bátyjához Tamáshoz is, akinek amúgy szintén fotóztam az esküvőjén). Mondhatni együtt nőttünk fel, szóval eléggé kíváncsi voltam, hogy ki lehet …

Martina és Tomi

Martina és Tomi a lovaikat hozták magukkal a jegyes fotózásukra. Bevallom őszintén, hogy elsőre tartottam egy kicsit ettől a fotózástól, mert bár közhelynek hathat, de nem értek a lovakhoz. Végül kiváló hangulatban telt el ez a délután, Martina és Tomi némi szülői segítséggel (amit ez úton is köszönünk) seperc alatt karámot rögtönöztek a domboldalban, hogy a négylábúak biztonságban legyenek, mi pedig elkezdhettünk fotózni. Ágit, akinek ez az első fotózása volt mellettem, ugyan majdnem megette az egyik paci, de szerencsére csak majdnem. Itt fontos megjegyeznem, hogy a fotózás közben sem lónak sem fotósnak nem esett bántódása.

Jegyeskreatív: Vivi és Isti – Győr

Akik követnek Instagramon, emlékezhetnek rá, hogy februárban Győrben jártam, ahol egy titkos kis esküvői szertartást és egy a szertartás apropóján szépen felöltözött jegyespárt fotóztam, ám ezt akkor még nem árulhattam el Nektek és pont ezért most is csak az utóbbiból mutatok meg néhány képet. Szóval a jegyeskreatív receptje: végy egy esküvői pompába öltözött párt akik amúgy a fotózás időpontjában polgárilag már házasok és készíts róluk jegyes képeket (ezúttal mindenkit megkímélek a buszjegyes poéntól, nem, nem volt náluk jegy), ízlés szerint fűszerezheted sok mosolygással, nevetéssel, apró érintésekkel, csókokkal és ölelésekkel. Persze ha kerül bele némi hideg és szél is, az sem …

Alexa és Krisz

Havas fotózásnak indult. Vagyis azt szerettünk volna, de az időjárás sajnos nem kívánságműsor és hiába lestük az időjárásalkalmazást, élhető távolságon belül nem jelzett fotózható havat. Pedig azt mondják Svájc szép ilyenkor kora tavasszal. Végül a Pilisben kötöttünk ki és a Teve-szikla környékén barangolva fotóztunk. Így lettek jegyes képei Alexának és Krisznek, végül hó nélkül, de legalább annyira fázva mintha hóban fotóztunk volna. Rég írtam már jegyes fotós bejegyzés végére ezt, de nagyon várom az esküvőt! 🙂

Andi és Geri

Aki még nem vett részt fotózáson – és a többség így kerül a fényképezőgépem elé, legalábbis első alkalommal – van, hogy izgul egy kicsit, hiszen hiába a vLOG, azért más kívülről a YouTube-on nézni a dolgot, mint benne lenni. Andi és Geri hoztak is magukkal némi szíverősítőt izgulás ellen a jegyes fotózásra, de a szemükben mégsem az alkohol csillogott, hanem valami egészen más, amit egy szóval csak szerelemként lehet leírni. Szóval szerelem pipa, mi is kell még egy szép jegyes sorozathoz? Ja, igen. Helyszín ami hátteréül szolgál a mosolyoknak, a kézfogásoknak, az apró érintéseknek, a nevetésnek és a boldogságnak. A …

Zita és Tomi

Ez volt az az este, amikor Zita és Tomi először bízták a nagyszülőkre a pici Diust. Tették mindezt azért, hogy klassz jegyes fotóik legyenek. Nem okozhattam hát csalódást Nekik, ezért mindent bevetettem, hogy a Tolna megyei vidéket bebarangolva szép képeket készíthessek róluk. Ők cserébe nem nehezítették meg a dolgom, elhozták magukkal az összes mosolyukat és nevetésüket, hogy néhányat most megmutathassak belőlük Nektek is.

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás