Meli és Gergő

Az idei tél elkényeztetett minket, máskor alig vagy egyáltalán nincs lehetőségünk helyben havas fotókat készíteni, ám idén ez végre másképp volt. Meli és Gergő jegyes fotózása a sokadik havas sorozat itt a blogon az idei télről. Klassz délután volt, a Mecsek újabb arcát ismerhettük meg az ezer közül, közben pedig még vlogoltunk is. Szerencsére az …

Noémi és Gábor

Az eddigi talán leghidegebb jegyes fotózásunk volt amikor Noémi és Gábor képeit készítettük el, de minden fagyoskodással töltött pillanat megérte. A fagyott Mecsek, a befagyott tavak Orfűn, mind mind bakancslistásak voltak fotózás szempontjából, noha egyes részeket már bejártunk egy-egy fotózás alkalmával, így együtt és pláne ilyen hidegben még sosem. Ráadásul ez volt az első fotózásunk …

Betti és Pali

Amikor megláttuk, hogy esett a hó, rögtön telefonáltam és nem is olyan sokkal később, már indultunk is a hegyre fotózni. Így születtek az alábbi képek, nem sokkal Betti és Pali nagy napja előtt. Bár a jegyes fotózáskor még nagyon bíztunk abban, hogy az esküvői kreatívot is minimum hasonló körülmények között tudjuk majd elkészíteni, végül ez nem …

Anett és Achim – Grüner See

Anett és Achim jegyes fotóiért összesen 906 km-t autóztunk, amivel azt hiszem ez a jegyes fotózás került az első helyre a legtávolabbi jegyes fotós helyszínek listáján, ahova ennek ellenére biztosan vissza fogunk menni. Lélegzetelállítóan szép környéken, az Alpokban található ez a kis csodavilág, ahol egy a helyszínhez hasonlóan jó fej párost fotóztunk. A fotózást némileg …

Andi és Zoli

Az idei év első jegyes fotózásáért nem mentünk messzire épp csak a Mecsek havas erdeit vettük célba egy kisebb hóviharban. Hóemberekké is változtunk a végére, már csak a répa hiányzott az orrunk helyéről, de a színe azért majdnem stimmelt. Andival és Zolival a Sós-hegyi kilátóig sétáltunk, hogy elkészítsük jegyes fotóik téli, havas szakaszát.

Séta a hóban

Tettem egy gyors sétát a fényképezőgépemmel, hogy megmutathassam nektek, hogy milyen most Pécs-Uránváros. Nem is fűznék hozzá túl sok kommentárt, gyönyörű idő van kint, aki nem fél egy kis hótól, víztől az tegyen egy sétát, szerintem megéri! 🙂

Gabi

Már ezren követtek Facebookon. Ez nem csak azért örömteli mert egyre csak gyarapszik a “rajongói tábor”, hanem azért is, mert sorsoltunk és ebből kifolyólag fotóztunk is. Máté Gabriella volt a szerencsés, aki a Mecsek egyik még havas völgyében került a fényképezőgépem elé, és nem okozott csalódást. Profi modellként pózolt a fogcsikorgató hidegben, és amíg én …

Havas szombat délután

Lévén egészen eddig azért sírt a szám, hogy végre hóban fotózhassak, igen csak bután vette volna ki magát ha nem teszem meg azonnal amint komolyabb mennyiségű hullik alá a hideg, fehér csapadékformából. Nagyon próbálkoztam, hogy összehozzunk egy jegyes fotózást a belvárosban, de sajnos ez ma nem jött össze, mindenkinek megvolt a kifogása arra, hogy miért …

Első Hó

Az idei első hó alatt ébredező Pécs. 20MP-es panorámáért katt IDE. Megint hajnalban keltünk, 4:30-kor egészen pontosan. Illetve nem pontosan akkor, tekintve, hogy az órát helyettesítő mobiltelefon csörgésére felriadva, először levertem azt a szekrényről, majd szundimódba kapcsoltam. Öt perc elteltével újra kegyetlenül csörögni kezdett. Nem volt mit tenni felkeltem, szedelőzködni kezdtem. A Széchenyi térre érve elég …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close