Kriszti és Gábor babavárós fotózása

Kriszti és Gábor az esküvőjük után babavárós fotózásra jöttek el hozzánk, vagyis együtt mentünk. A cél az volt, hogy szép, fotózásra is alkalmas levendulást találjunk, ráadásul az időponttal és az időjárással is bajban voltunk, de végül sikerült megtalálnunk az előbbi körülmények olyan metszetét, amely szerencsésnek bizonyult. Ott voltunk mi, ott volt Kriszti és Gábor is, sőt Emma is és ott volt a Kőröshegyi Levendulás is, akiknek ezúton is köszönjük, hogy rugalmasak voltak az időponttal kapcsolatban. Emma azóta megszületett és szépen cseperedik! 🙂

Esküvő: Ancsa és Gábor – Hotel Kikelet – Pécs

Valószínűleg a kritikus személyiségemnek és a viszonylag nagy esküvői rutinomnak is köszönhető, hogy ha nagyon keresem akkor egy-két dologba azért bele tudok kötni szinte minden esküvőn. Ancsa és Gábor esküvője volt az egyik kivétel. Ebbe nem tudok belekötni, minden a helyén volt! 🙂 Ancsa, Gábor: Legyen ilyen a közös életetek is, legyen minden ott ahol lennie kell és akkor amikor lennie kell! Sok boldogságot! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Ancsa és Gábor

Általában, ha egy párnak nincs konkrét helyszínötlete a jegyesfotózásra azt szoktam tőlük kérdezni, hogy városi vagy inkább természetközeli helyszínt képzeltek el ezekhez a képekhez háttérként? Ancsa és Gábor az utóbbi mellett tették le a voksukat, így a Mecsek végeláthatatlan helyszín kínálatából válogattunk, amikor együtt fotózni indultunk.

Olgi és Gábor

Olgi és Gábor ajándékba kaptak minket, vagyis ezt a jegyes fotózást kapták ajándékba. Nem sokkal az esküvőjük előtt találkoztunk Székesfehérváron és onnan nem messze készítettük el az alábbi képeket. Reméljük az esküvő is jól sikerült, sok boldogságot kívánunk! 🙂

Esküvő: Noémi és Gábor – Mohács

Noémit és Gábort próbára tette az időjárás, hiszen a jegyes fotóikat a legnagyobb hidegben készítettük, míg az esküvőjükön sivatagi forróság gondoskodott arról, hogy a dézsákban amelyekben az italokat hűtötték, hamar elolvadjon a jég. Ahogyan a VLOGban is láthatjátok, a kreatív fotózáson óriási szerencsénk volt, mert épp még a vihar előtt el tudtuk készíteni a kültéri képeket, hogy aztán a Mohácsi Selyemgyár épületébe húzódva beltérben folytassuk a fotózást. Noémi, Gábor: Fenomenálisak voltatok, de Tényleg! Nagyon jó volt benneteket fényképezni! Kívánjuk Nektek, hogy legyen akár hideg, akár meleg, akár vihar, legyetek mindig olyan boldogok, mint ezeken a képeken!  A kreatív fotózás képei: …

Noémi és Gábor

Az eddigi talán leghidegebb jegyes fotózásunk volt amikor Noémi és Gábor képeit készítettük el, de minden fagyoskodással töltött pillanat megérte. A fagyott Mecsek, a befagyott tavak Orfűn, mind mind bakancslistásak voltak fotózás szempontjából, noha egyes részeket már bejártunk egy-egy fotózás alkalmával, így együtt és pláne ilyen hidegben még sosem. Ráadásul ez volt az első fotózásunk amelyről vlogot forgattunk (IDEkattintva tudjátok megnézni, hogy mennyire meg vagyunk szeppenve attól, hogy mi is szereplünk). A lényeg, hogy a hideg ellenére remekül éreztük magunkat és ezúton is köszönjük a Szabadkikötőnek, hogy a fotózás utolsó helyszínéül szolgáltak! Alig várjuk Noémi és Gábor esküvőjét!

Esküvő: Ingrid és Gábor

Ez a bejegyzés valamiért nem került ki időben, pedig egy júniusi esküvőről szól (a képeket már rég átadtuk), de amikor erre rájöttünk, úgy döntöttünk, hogy most megosztjuk. Az nem lehet, hogy ezek a képek hiányozzanak a blogról, gondoltuk. Ingrid és Gábor esküvője mentes volt a sallangoktól, róluk és az érzelmeikről szólt. Mertek önmaguk lenni, mertek olyan bulit szervezni, ahol a vendégeik és Ők is jól érezték magukat, ez pedig a képeiken is meglátszik. A kreatív sorozat elkészítéséért Siófokra utaztunk, de a nagy nap képei között is lehet találni néhányat, ahol még a pár autója is szerepet kapott. A kreatív fotózás …

Ingrid és Gábor

Ingrid és Gábor jegyes fotózását a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtük, de aztán úgy döntöttünk, hogy érdemes lehet autózni egy kicsit és körbenézni a téli álmából még éppen, hogy csak ébredező Mecseken és ha már így nekiindultunk, út közben is megálltunk készíteni néhány képet. Kellemes délután volt, amit egy jó kis teázással koronáztunk meg! Már nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Bogi és Gábor – Ulbert Pince Vendégház, Szederkény

Egy igazi kis varázsvilágba cseppentünk, amikor megérkeztünk az Ulbert Pince Vendégházba, azon a napsütötte péntek reggelen. A mezőn lovak legelésztek néha egy kicsit egymásba csípve, a távolban pedig egy szürke marha gulya kolompolt. Zsebi a drótszőrű tacskó is csak egy pillanatra nézett fel amikor meghallotta az ismeretlen jármű hangját, de aztán visszahajtotta fejét a forró betonra és szunyókált tovább. Pedig ekkor már rengetegen dolgoztak azon, hogy Bogi és Gábor nagy napja jól sikerüljön és azt kell mondanom, hogy jó munkát végeztek. Túlzás nélkül írhatom, hogy utolsó virágszálig minden a helyén volt. A kreatív képeket az esküvő után, esküvői ruha nélkül, …

Esküvő: Melcsi és Gábor

A jegyes fotózás után alig vártuk az esküvőt, a nagy nap pedig el is jött hamar. Melcsi és Gábor nem okoztak csalódást. Már a készülődés is remek hangulatban zajlott, így volt mire alapozni a nap további eseményeit. Megható szertartások, egy kis hintózás és némi fotózás után, hatalmas buli következett. Méltó módon sikerült megünnepelni, hogy Melcsi és Gábor összekötötték az életüket. A kreatív portrésorozat elkészítésére sem kellett sokat várni, már hétfő este úton voltunk az egyik kedvenc idei helyszínemre, hogy közel másfél órát sétáljunk, teljes menetfelszerelésben. (Ezúton is köszönöm, mindenkinek aki velünk tartott.) Melcsi, Gábor: Maradjatok meg mindig olyan bohém, vidám …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás