Évértékelő, avagy viszlát 2015!

Hello 2016, üdv a buliban! Újra eljött az év vége és újra itt az eddig eltelt években már-már hagyománnyá vált évértékelő blogbejegyzés, pedig még mindig nem vagyok miniszterelnök. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy jó dolog évente egyszer visszanézni és számot vetni, végiggondolni az elmúlt időszakot A tavalyi, a tavaly előtti és az azelőtti posztot egyébként elolvashatjátok az előbbi linkekre kattintva. Minden évben megfogadom, hogy többet fotózom majd munkán kívül. Idén talán először sikerült ezt részben betartani, aminek eredményeképpen egy rakás érdekes és (számomra) értékes projekt került megvalósításra. Nem sorolnám most fel ezeket, egyrészt mert részben ott lesznek a tíz legolvasottabb …

Zsófi és Balázs babavárós sorozata

Mindig megmelengeti a szívem ha jó hírt hallok valakiről, vagy valakikről akiket korábban fotóztam. Egy új élet pedig mindenképpen jó hír, reményt és szeretetet hoz. Ebből az apropóból Zsófit és Balázst immár harmadik alkalommal (sőt ha az esküvői kreatív sorozat elkészítését külön alkalomnak számoljuk akkor negyedik) fényképezhettem, ez pedig nem csak megtiszteltetés de öröm is számomra. A madarak egyébként azt csiripelték, hogy fogtok még róluk képeket látni itt a BLOGon! A fotózás után egyébként elvittek minket lángosozni, ami nagyon klassz volt, ezúton is köszönjük! 😉

Marcsi és Máté

Idén sajnos kimaradt az esküvői kreatív fotózások helyszínei közül az Óbányai völgy, pedig rengeteg lehetőséget tartogat, szinte minden évszakban. Szerencsére Marcsit és Mátét könnyű volt rábeszélni, hogy itt készítsük el a jegyes fotóikat és egy kis gyaloglástól sem ijedtek meg, így egy könnyű péntek délutáni túra tökéletes alkalom volt arra, hogy fotózzuk Őket egy kicsit. Az időjárással is szerencsénk volt, a visszaúton még egy kis köd is volt, ahogy azt előtte „kértem”.  Alig várjuk az esküvőt! 🙂

Őszi akt (+18)

A képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyen nyilatkozatot viszont nem adunk 🙂 ), és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Sajnos ritkán van lehetőségem aktot fotózni és még ritkább, hogy nektek is mutathatok a képekből,  pláne, ritka, hogy egy egész blogbejegyzésnyit. Persze kivételek mindig vannak és mint tudjuk erősítik a szabályt. Így készültek el ezek a képek amiket lejjebb láthattok és ennek eredménye az is, hogy egyáltalán láthatjátok …

Esküvő: Márti és Máté – Bajót, Tát, Esztergom

Amikor Márti és Máté jegyes fotóit osztottam meg itt veletek, már írtam arról, hogy mennyire más közeli barátokat fotózni. M&M pedig közeli barátaink. Évek óta járunk együtt bűnözni vasárnap esténként a konteóhívők által sokat emlegetett gyorsétteremlánc éttermeibe, Mátéval néha fotózni vagy bringázni, de jegyes oktatásra is ugyanoda, együtt jártunk. Szeptember elején M&M lagzija volt az utolsó esküvő a sajátunk előtt. Ez már az a szakasz amikor mindenre odafigyelsz, próbálsz trükköket ellesni, akaratlanul is figyeled, hogyan viselkednek a templomban, vagy épp próbálod megjegyezni a vőlegény aranyköpéseit, hogy majd Te is elsüthesd a menyasszonyrablásnál: „meggyűrűztem, nem repül messzire!”.  A legjobb mégis az amikor …

Esküvő: Dóri és Dávid – Pezsgőház Étterem, Pécs

Amikor első találkozásunkkor megpillantottam Dórit és Dávidot, már akkor tudtam, hogy Őket nagyon fogom szeretni és nem tévedtem. Szinte kivétel nélkül úgy érek haza minden esküvőről, hogy „ezt most imádtam”, de van amikor a szokásosnál egy kicsit talán jobban is magával ragad a hangulat. Az a fajta hangulat, amit egy esküvő összképe teremt, amikor minden flottul megy, amikor a pár átéli a pillanatokat és nem szégyenli megmutatni az érzelmeit. Dóri és Dávid megmutatták. Volt azonban még egy aspektusa ennek a lagzinak ami miatt szintén egy kicsit a szívem csücskévé vált: kicsit több mint egy hónappal később ugyanitt ünnepeltük a házasságkötésünket …

Esküvő: Bogi és Gábor – Ulbert Pince Vendégház, Szederkény

Egy igazi kis varázsvilágba cseppentünk, amikor megérkeztünk az Ulbert Pince Vendégházba, azon a napsütötte péntek reggelen. A mezőn lovak legelésztek néha egy kicsit egymásba csípve, a távolban pedig egy szürke marha gulya kolompolt. Zsebi a drótszőrű tacskó is csak egy pillanatra nézett fel amikor meghallotta az ismeretlen jármű hangját, de aztán visszahajtotta fejét a forró betonra és szunyókált tovább. Pedig ekkor már rengetegen dolgoztak azon, hogy Bogi és Gábor nagy napja jól sikerüljön és azt kell mondanom, hogy jó munkát végeztek. Túlzás nélkül írhatom, hogy utolsó virágszálig minden a helyén volt. A kreatív képeket az esküvő után, esküvői ruha nélkül, …

Orsi és Adrián

Megtisztelő, amikor egy esküvőn vendégként találkozom egy párral, akik aztán felkérnek arra, hogy az esküvőjüket fotózzam. Orsival és Adriánnal így találkoztunk és ha már így esett, úgy döntöttünk, igyekszünk belevinni a jegyes fotóikba egy kicsit a hétköznapi életükből is. Ezért fotóztunk focipályán és ezért szerepel a képeken a pár kutyája Gomez is. Klassz délután volt, alig várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Zsuzsi és Tivi – Laterum Étterem Pécs

Remekül sikerült jegyes fotózást, remek esküvő követett. Valahogy így fogalmaznám meg, egy mondatban azt amit nemsokára bővebben is kifejtek. Amikor a kreatív fotózás helyszíneiről kérdeztem Zsuzsit és Tivit, azt mondták: „legyen kőfal és szőlő”. Szerencsére a környéken bőven van mindkettőből, így végül a várfal környékét illetve a villányi szőlőket használtuk a kreatív sorozat elkészítéséhez és a végén még a Zsolnay Kulturális negyedbe is beugrottunk pár kép erejéig. A nagy napon minden úgy történt, ahogyan a nagy könyvben meg van írva, még egy kiscica is beszökött a templomba, hogy sok boldogságot kívánjon az ifjú párnak, bár miután ezt megtette, eltávolították, elvégre …

Esküvő: Klári és Laci – Gáti Tanya, Matty

Sikerült másfél órával korábban megérkeznünk a helyszínre. Előfordul az ilyesmi ha az ember két esküvőt fényképez egy hétvége alatt és igyekszik biztosra menni, pedig el sem fáradtunk igazán. Ritkán vállalok két esküvőt egymás utáni napokon (mondjuk jövőre is van már egy ilyen hétvégénk), de ez a hétvége sokkal inkább feltöltött mint elgyötört, ez pedig a pároknak, a vendégeknek és a szolgáltató kollégáknak egyaránt volt köszönhető. Klári és Laci úgy döntöttek, hogy a Gáti Tanyán, ebben a kis mesevilágban kötik össze az életüket, mi pedig figyelemmel kísérhettük és végigfényképezhettük, ahogyan átváltoznak, menyasszony és vőlegény lesz belőlük. Fényképezhettük, ahogyan kimondják az IGEN-t és az …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás