Mecseki Mikulás Találkozó

Ahogyan tavaly is, idén is megrendezésre került a Mecseki Mikulás Találkozó, amely immár hagyományosan a régió egyik legrangosabb szakmai konferenciája a témában. A jósági indexek alakulása mellett, idén szó esett arról is, hogyan tűnhet egy tollpihe segítségével könnyedén a gyermekek kíváncsi szeme elől a Mikulás, de a csillámporkészletek feltöltése is napirendi pont volt. A találkozót követően természetesen az elmaradhatatlan szaloncukorosztogatós flashmob is a program része volt, amelyhez idén a ZOO Pécs Luna nevű lámája is csatlakozott …

Őszi erdő

Nagyon régóta terveztem egy sorozatot az őszi erdőről, de mindig volt más, volt fontosabb elfoglaltság. Persze kifogásokat keresni mindig egyszerűbb, ezért tegnap úgy döntöttem, hogy tartok egy rövid pihenőt képfeldolgozás és fotókönyvtervezés közben és kilopózunk az erdőbe, hogy megnézzük még mindig olyan elképesztően vörös-e  mint két nappal korábban volt. Jelentem igen. A sárgától a vörösig milliárd árnyalatban pompázik az erdő, lélegzetelállítóan szép őszi ruhája. A levélpázsitot csak itt-ott töri meg egy-egy korábban arra járt vad …

Tejút a baranyai dombok felett

Újabb “drágaszág” bővíti egy ideje a fotós eszközparkomat egy Canon EF 16-35mm 2.8L II USM objektív személyében. Ideje volt már meglépni ezt, több forrásból is hallottam vissza, hogy mások kevésbé rajongtak azért, hogy időnként kölcsön eszközökkel is fotóztam. Gondolom Ők mindig csakis saját eszközzel vállaltak munkát és még csak nem is gondoltak soha arra, hogy béreljenek/kölcsönkérjenek akár csak egy ceruzaakkut is, az eszközök árát pedig eszköz hiányában árokásással szedték össze. Persze a fő ok nem ez …

Judit

A következő néhány kép jellegéből adódóan megköveteli, hogy noha ez az oldal alján is jelezve van, külön is megemlítsem, hogy a képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyet meg nem adunk ) , és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Judit a párjának szeretett volna …

Esküvő: Emőke és Marci

Szoktam kérni a párjaimat, hogy hozzanak valamit a jegyes fotózásra, ami rájuk jellemző. Ez lehet kiegészítő, vagy valamilyen ruhadarab, ami a munkájukhoz köti Őket, lehet egy háziállat, vagy egy jármű, igazából bármi, de nyilván a helyszínnel is utalhatunk sok mindenre. Emőkéék egy igazi bogaras páros, a szó lehető legszorosabb értelmében, ahogyan ez már a jegyes fotózáson is kiderült, ahova egy szépen felújított VW Bogárral érkeztek. Már az e-session alatt is látszott, hogy nagyon jól együtt …

Metro Photo Challange 2012

Úgy döntöttem, hogy nevezek a Metro Photo Challange-re, ami a hazánkban Metropol néven terjesztett ingyenes hírlap által kiírt nemzetközi fotópályázat. Nem lesz könnyű dolgom, mert helyenként elképesztően jó képekkel találkozhatunk a már feltöltött pályaművek között, de mégis úgy érzem, hogy meg kell próbálnom. Nyilván nem én leszek az a szerencsés aki a fődíjat – egy grönlandi fotóexpedíciót nyeri – de ha meg sem próbálom… A képeket elég komoly szakmai zsűri értékeli, de a Ti szavazataitok …

Őzikék

Lassan már le sem kell írnom, hogy nehezen keltem fel, hiszen a kora reggel készült képekből úgyis tudni fogjátok.  Viccet félretéve, ahogyan azt este megjósoltam, reggelre szép tejfölszerű köd képződött, így nagy nehezen felkeltünk és útnak indultunk, hogy készítsünk néhány fotót az ébredező Pécsről. A Niké szobornál kezdtünk, majd a Tubes kilátó felé vettük az irányt, ahova végül is nem jutottunk el. Fiatal őzek legelésztek ugyanis békésen a Lapisi út szélén, ez pedig olyan téma, …

TÖKjó Halloween

Tudom, hogy nagy divat lett most szépen sorban “fúúúj Halloween”-t kiáltani, mert az külföldi és azt utáljuk, de a tökfaragást én speciel tökre szeretem. No, nem csinálni, mert kézügyességem semmi, de megnézni a végeredményt aztán lefotózni az tökjó. Idén szerettem volna tököt faragni, de az utolsó darabot is az orrom elől vitték el így tök és bármiféle kézügyesség hiányában inkább felajánlottam egy portréfotózást annak aki kifarag egy tököt, amiben szerepel az oldal webcíme. Végül Király …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close