Olyan ötlettel kereste meg Bergics Balázs kollégámat egy leendő vőlegény, amely még talán egy romantikus amerikai vígjátékból sem lógott volna ki túlzottan. Az alapötlet az volt, hogy szeretett városunk főterén, élő betűket formálva, piros pólós emberekkel írják majd ki, „Hozzám jössz?”. Na, jó az alapötlet egy molinó volt, az élő betűket már Balázs dobta be a kalapba, de a képeket elnézve jó ötlet volt. A leendő ara egy Pogányból felszállt kis repülőgép fedélzetéről figyelhette a nem mindennapi kezdeményezés résztvevőit, akik a végén integetve, tapsolva, kiabálva gratuláltak az újdonsült jegyeseknek miután telefonon értesítették a szervezőket: a hölgy igent mondott. Balázs megkért, hogy készítsek …

Minden rendben volt.Korán kellett ugyan kelni, amit bevallom, nem szeretek, de ez nem tudta elrontani a kedvem. Már az odaút sem telt eseméyntelenül, alig hogy elhagytam a Pécs táblát, az út mentén legelésző őzeket pillantottam meg. Nem sokkal ezután el is határoztam, hogy félreállok és az anyósülésre helyezem át a felszerelésem egy részét, hátha sikerül elkapni egy-két vadat. Sajnos onnantól kezdve, hogy a nagyobbik váz és a teleobjektív elérhető közelségben volt egy legyet sem láttam, nem hogy nagyobb élőlényeket. Megérkezvén rövid keresgélés után megtaláltuk egymást Eszterrel, és kezdetét vette a kellemes rohanás. A fodrásznál szerencsére viszonylag hamar elkészültünk így folytattuk utunkat …

Angéla hatig dolgozott. Még éppen sikerült elcsípnünk a virágzó napraforgótáblát, mielőtt az elmúlt hetekben tapasztalt hihetetlen kánikula hatására teljesen kókadtá váltak volna a virágok, így elkészülhettek az alábbi fotók. Persze meleg volt már akkor is, lógott is a nyelvünk rendesen, de azért igyekeztünk jól érezni magunkat, ami azt hiszem sikerült is. Sajnos a gyomnövényzettel nem volt szerencsénk, a végén véletlenül nekem is sikerült belesétálnom egy csalánosba, pedig a többiek szóltak, hogy ott van, csak én a keresőben nem láttam. Angéla, Zoltán: az esküvőn találkozunk! 🙂